A magyar sereg nem aknázta ki lehetőségeit, amiről a közutálatnak örvendő fővezér, Dembiński tehetett. Stratégiai vereségről nem beszélhetünk, a szabadságharc legszebb pillanatai Kápolna után jöttek.
Ahogy arról korábban írtunk, az 1849. február 5-én lezajlott, Görgei Artúr és Guyon Richárd által fémjelzett branyiszkói győzelem megágyazott a tavaszi hadjáratnak, ám
a dicsőséges tavaszi pillanatok előtt át kellett vészelni egy döntőnek szánt császári támadást,
amit Windisch-Grätz herceg vezetett a Tiszántúlon összpontosított magyar honvédseregek ellen. A napra pontosan 175 éve, február 26-án kezdődött kápolnai csata magyar szempontból a győzelem ígéretével kecsegtetett, így különösen
fájó volt, hogy létszámfölényét a hadvezetés képtelen volt kiaknázni
és a csatatér az ellenség kezén maradt – ugyanakkor stratégiai vereségről nem beszélhetünk, tragédia nem történt,
a magyar haderő ütőképes maradt,
amit a hamarosan induló tavaszi hadjárat bizonyít a legékesebben. A végzetes megroppanás elkerülése mellett a kápolnai ütközetnek még egy pozitív hozadéka volt: leváltották a minden szempontból alkalmatlan fővezért, a lengyel Henryk Dembińskit a honvédseregek éléről.
Ezt is ajánljuk a témában
A branyiszkói ütközet a magyar szabadságharc egyik kulcspillanata volt, Görgei előtte csatákat veszített, ám a hadjáratot megnyerte. De ki az a Guyon Richárd?
Erőviszonyok
1849. február elejére az említett branyiszkói áttörés, Klapka György és Perczel Mór sikerei, plusz a bácskai és bánsági csapatok felvonulása lehetővé tette a honvédfősereg összpontosítását, Bem József pedig Erdély felől biztosította a magyar művelet sikerét. A seregek létszámát tekintve nem kétséges: megnyílt az esély egy komoly sikerre, ám ennek kulcsa a megfelelő időpontban végrehajtott csapatösszevonás lett volna, ami kapitális hibák sorozatának következtében elmaradt.
A császári hadsereg összlétszáma elérte a 30 000 főt és a 165 löveget, míg
a magyar sereg körülbelül 43 000 főt és 150 löveget tett ki.
A császári tüzérség erősebb volt az ágyúk számát és űrméretét nézve, ám a szakemberek szerint ezt a hátrányt a magyar létszám kiegyenlíthette. Megvolt tehát az esély.
Dembiński, az alkalmatlan
A kápolnai ütközet központi figurája, sajnos negatív értelemben, a lengyel szabadságharc elismert tábornoka, Henryk Dembiński lett, akit lényegében Kossuth Lajos választott meg fővezérnek, nem utolsósorban azért, mert rajongott a lengyelekért és meggyőzte a hírnév. Utólag már tudjuk: a lengyel tábornok nem aratott sikert a magyar tisztikar körében, Görgei Artúr tábornoknak például napiparancsban kellett felszólítania tisztjeit az engedelmességre az ellenszenv és a közfelháborodás miatt, írják a történészek.
Leszámítva a lengyel hadvezér nehéz természetét, indulatosságát és fafejűségét,
központi bakija az volt, hogy elmulasztotta az erők sokszor emlegetett, jól időzített összevonását.
Amikor február 26-án a császári és a honvédsereg összetalálkozott, a három magyar hadtest 23 dandárjából csak 7 tartózkodott a csatatéren. Nem volt minden veszve: megfelelő intézkedések esetén aznap estére vagy másnapra további 13 dandár érkezhetett volna a helyszínre – ám ez nem történt meg.
A fővezér görcsösen ragaszkodott eredeti elgondolásához: ha törik, ha szakad, Mezőkövesd és Eger környékén akarta kierőszakolni a döntő csatát.
Rögeszméjétől vezérelve még az elszigetelten álló Schlik-hadtest bekerítését, üldözését is megtiltotta.
Az érv: ha Schlikre súlyos vereséget mérnek, Windisch-Grätz nem mer elindulni Budáról, és oda lesz a betervezett helyszín.
Kiderült, hogy Dembiński újra meg újra elutasította az ötleteket, amelyek a honvédek számára kedvező helyzeteket teremthettek volna.
A kétnapos csata
Amikor Windisch-Grätz herceg hírt kapott a magyar sereg összpontosításáról, ugyancsak Mezőkövesdet célozta meg, mint döntő helyszínt. Dembiński Egerben ebédelt Görgeivel, amikor meghallották az első ágyúdörgéseket Kápolna felől. A fővezér azonnali bénázással kezdett: miután megkapta a támadás hírét,
késve üzent a hadtesteknek az összpontosításról,
emellett nem számított rá, hogy a Schlik-hadtest, miután elfoglalja a Siroki-szorost, a honvédsereg oldalába kerül. Ekkor derült ki, milyen kapitális hiba volt Schlik korábbi üldözésének a letiltása.
A magyar jobbszárny Schlik miatt visszavonult, a császáriaknak sikerült átkelniük Kápolnánál a Tarnán, visszaverték Dembiński támadását, a honvédek aztán rendben hátráltak. Közben a túl lassan összpontosuló magyar seregnek mégis lehetősége nyílt volna a támadás megújítására, hiszen közben Guyon Richárd és Kmety György hadosztályai is megérkeztek, de Henryk
Dembiński a visszavonulás mellett döntött, sőt, a nagy nehezen egyesült sereget újra részekre bontotta.
Amikor pedig a hadtesteket is „rosszul megválasztott útvonalakon indította el a Tisza felé, kitéve őket a császári támadásoknak és az élelmiszerhiánynak, személye egyre inkább közfelháborodást váltott ki” – foglalja össze a Hadtörténeti Intézet.
Habsburg elbizakodottság és olmützi alkotmány
„E kétnapos csata során minden ponton tetemes túlerőben lévő ellenséggel volt dolgunk, csupán csapataink kitűnő szellemének és hősiességének, a tábornok urak célszerű vezetésének és bátor tüzérségünk hatásos tüzének tudható be mindenütt a számszerű fölény túlszárnyalása” – dicsekedett a császárnak Windisch-Grätz, aki többek között olyanokat írt, hogy
„a lázadó hordákat iszonyú mennyiségben” pusztította el.
A herceg messze túlértékelte a győzelmét, de be kell ismernünk: a kedvező erőviszonyokat nézve, a lehetőségeket és a végeredményt összevetve a magyar sereg vereséget szenvedett a harctéren, ugyanakkor a szabadságharc legszebb magyar pillanatai közvetlenül ezek után kezdődtek a tavaszi hadjárat képében. Windisch-Grätz jelentése alapján
az ifjú Ferenc József császár kiadta az olmützi alkotmányt, mert úgy hitte, megsemmisítették a magyar ellenállást. Rosszul hitte.
A közutálatnak örvendő Henryk Dembińskit végül Szemere Bertalan segítségével váltották le a posztjáról. Nem volt egyszerű: a politikai teljhatalmat képviselő Szemere a hadtestparancsnokokkal együtt kereste fel a fővezért, de amikor megpróbálták a haditanács összehívására rávenni, erre nem volt hajlandó, így Szemere megfosztotta a tisztségétől.
*
Felhasznált irodalom:
Hermann Róbert: 1848–1849 a szabadságharc hadtörténete
https://rubicon.hu/cikkek/1849-februar-26-27-a-kapolnai-csata
A legendás tüzértiszt visszaadta a székelyek önbizalmát a csatatéren, felesége követte a háborúba, az emberek a védangyaluknak tekintették – mindeközben egyszerű, jó humorú ember maradt.
Kmety György még megmutatta, milyen lehetőségek rejlenek a magyar honvédségben, ám ekkorra a nagyhatalmak már döntöttek a magyarság sorsa fölött – akkor éppen orosz beavatkozás formájában.
A honvédsereg komoly, nyílt csatában verte meg az osztrákokat, Görgei, Damjanich és Aulich nagyot alakított, a magyar honvédek örökre beírták magukat a történelembe.
Az alaposan bepálinkázó dobos visszavonulás helyett támadást vezényelt, a honvédseregek először mutatták meg a bennük lakozó fenevadat, Damjanich a Tisza partján is nagyot harcolt.
A tömegsírok már védettek, ám most parcellakövekkel is megjelölik őket - mondja Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a Mandinernek.
A visszatérő elnök megakadályozná az iráni atomfegyver előállítását, kiszabadítaná az izraeli túszokat és lezárná az orosz–ukrán háborút, nem úgy, ahogy azt Zelenszkijék szeretnék. És ez még nem minden...
Csibi Krisztina szerint az újdonsült pártvezérnek – eddigi rövidke politikai pályafutása során – nem ez az első ellentmondásos megnyilvánulása.
Az egykori és az újra megválasztott elnök egymás mellett foglalt helyet, és láthatóan kellemes hangulatban társalogtak.
